Fontos, hogy mit tanulunk az iskolában

A fiatalok nem nagyon tudnak dönteni a továbbtanulást illetően, így előfordul, hogy nem jó irányba indulnak el, így viszont éveket is veszíthetnek. De az új OKJ-rendszer átalakításának köszönhetően, ez már nem is lesz annyira nehéz döntés. Hiszen az lenne a cél, hogy a gyerekek már az iskolában megkapják az alapképzéseket, hogy a későbbiekben, már csak a speciális tudásra kelljen koncentrálni. Persze még nem teljesen átlátható az átalakulás, de Zsuffa Ákos FVSZ elnök tökéletesen összefoglalja, hogy mire is lehet majd számítani. Persze érdemes alaposan utána nézni a változásoknak az interneten, hogy biztosan ne érjen bennünket meglepetés. És ne aggódjunk, ha fiatalon nem jó irányba indultunk el, és már teljesen más szakmát szeretnénk, mert biztosan elérhetjük azt, amit szeretnénk. És azt se felejtsük el, hogy tanulni soha sem késő egy jobb életért, hiszen ha többet tudunk, akkor jobb munkánk lehet, így a fizetésünk is magasabb lehet. Ezért vegyük a kezünkbe az irányítást, és kezdjünk olyan életet, amilyet szeretnénk.